Hogyan szabadult meg Gábor a kínzó fej- és hátfájásától és mondott búcsút az alvásproblémáinak?

De kezdjük az elejéről. Ez a történet nem születik meg, ha nincs Péter, a fotós barátunk. Egy nap eltöltött a szalonunkban néhány órát, enteriőr fotókat készített, közben elücsörgött a vendégekkel, teázgatott, beszélgetett velük. S persze fotós szemmel figyelte az arcukat. “Ez hihetetlen!”- mondta. “Itt nálatok csodáselőtte-utánafotókat tudnék készíteni az “Átváltoztatjuk” sorozatomhoz.

Döbbenetes megfigyelni, hogy a vendégek fáradt, nyúzott arccal mennek be a masszázsra, és mikor kilépnek a szobából rájuk sem lehet ismerni, kisimulnak a vonásaik, évekkel fiatalabbnak néznek ki, valami végtelen nyugalom és harmónia sugárzik róluk. Még a tartásuk is megváltozik, magasabbnak tűnnek, egyenesebben járnak. Mondjátok, hogy csináljátok ezt?”

Hát, így kezdődött.
Fotókat nem készíthettünk, de sokat beszélgettünk a vendégekkel, s kiválasztottunk egy sikertörténetet, amit most megosztunk Önökkel.

Nézzük akkor,
Hogyan szabadult meg Gábor a kínzó fej-és hátfájásától és mondott búcsút az alvásproblémáinak?

“Elég stresszes volt a munkám, sok emberért feleltem. Egész nap csörgött a telefonom, egyik meetingről a másikra rohantam. A feleségem szerint engem vagy telefonon a fülemen lehetett látni vagy a laptopom mögött. Éjszaka is tovább pörgött az agyam, egyfolytában problémákat oldottam meg. Öt  óránál soha nem aludtam többet, azt is meg-megszakítva. Nyugtalanul aludtam és persze másnap fáradtan ébredtem. Már a kávé sem segített, folyton fájt a fejem, feszült voltam, még hétvégén sem tudtam lazítani. Nem beszélve a kínzó hátfájásról, ami a sok órányi számítógép előtt ülés és gondolom, a stressz következménye volt.
img-1

Most már tudom, hogy az utolsó pillanatban kaptam ajándékba a feleségemtől a thai masszázsra szóló bérletet... Idegösszeomlás vagy infarktus, szerintem ez lett volna a vége a történetnek.

Először hitetlen voltam. Mit segíthet egy masszázs, gondoltam. Hát, most már tudom. Fél évvel ezelőtt, a születésnapomra kaptam a bérletet, olajos masszázsokra szólt.

Bevallom, az első masszázs mindenhol fájt, az első órában nem tudtam ellazulni. Aztán egy óra után (mert másfél órás volt a masszázs), valami átkapcsolt bennem. Megengedtem a testemnek, hogy ellazuljon, egy mély, relaxáló állapotba kerültem, szerintem, el is aludtam.

Emlékszem, mikor kijöttem a masszázsszobából, a masszőr mosolyogva mondta a recepciósnak:“customer sleeping”.

img-2

Valami furcsa, lebegő, nyugodt és könnyű érzés töltött el, csak ültem a fotelban a teámmal a kezemben és nem akartam felállni.

Aznap este úgy zuhantam be az ágyba, mint aki egész nap sportolt és azonnal elaludtam. Hosszú idő után először végigaludtam az éjszakát és frissen, kipihenten ébredtem...

Tíz alkalomra szólt a bérletem. Hetente egyszer jártam, de volt, hogy egy különösen stresszes héten kétszer is. Már a második kezeléstől sokkal kevesebbet fájt a fejem, úgy körülbelül az ötödik masszázs után nem csak a testemben csökkent a feszültség, hanem szellemileg is sokkal kipihentebbnek éreztem magam. Sokkal több energiám van, jókat alszom, főleg, ha sikerül este, munka után kapnom szabad időpontot.

Eltűnt a szellemi és fizikai kimerültség, sokkal pozitívabbnak látom a világot, azt mondják, többet is mosolygok.

Most már ott tartok, hogy ha legalább egyszer nem sikerül eljönnöm masszázsra egy héten, érzem, hogy feszült leszek és morcos. Nem beszélve arról, hogy azonnal visszatér a hátfájásom, mintha figyelmeztetne a testem; “hahó, ideje masszázsra vinned engem!”:)

Azért annyit még elárulok, hogy én is viszonoztam a feleségem ajándékát egy bérlettel, mert ő is megérdemli. Úgyhogy, néha együtt jövünk, itt randizunk.😉

Ó, igen! Elkezdtem újra sportolni is, futok és biciklizem, sőt, néha elmegyek a feleségemmel jógázni, amit soha nem gondoltam volna magamról.
A gyerekeim nagyon élvezik a közös biciklitúrákat. És kevesebbet dolgozom! Valójában, ez az egész életmód váltás a thai masszázzsal kezdődött.
Fura, nem?”

img-3

Gábor még azt is is elárulta nekünk, hogy hosszú utat járt be, mire eljutott a felismerésig; egyedül ő felelős a saját egészségéért.  Ha ő maga nem szán időt arra, hogy mozgással, masszázsal megelőzze a betegségeket, ki mástól várhatná ezt?

Önt mi tartja vissza, hogy kövessse Gábor útját egy egészségesebb, fájdalommentes  élethez?

A következő levelünkben elmeséljük Önnek, milyen félelmek, előítéletek tartották vissza sokáig vendégeinket, hogy kipróbálják a thai masszázst szalonunkban.
Vendégeink meséltek nekünk, mi pedig nagy örömmel továbbadjuk történeteiket.
Azért annyit megsúgunk, azóta már mindannyian lelkes thai masszázs hívők. 😊

Fájdalom-és stressz mentes szép napokat kívánunk!

 

Tömöry-Kiss Anikó és Tömöry Zoltán
az Ananda Thai Masszázs Szalon negálmodói